|
Április van. Sok mindent idéz ez a szó, de nekünk TAVAM-osoknak azt is jelenti:
a Születés Hete előtti utolsó hónap. Hónapok óta – legtöbben szeptembertől
– készültünk és készülünk a szülés, a születés csodájának egyhetes ünneplésére,
tudva, hogy ez a csoda minden héten, minden nap és minden órában szüntelenül zajlik
körülöttünk és bennünk – de tudva azt is, hogy amikor összefogunk és egyszerre
hallatjuk a hangunkat, messzebbre hallatszik, jobban felfigyelnek rá, többekhez
eljut az üzenet. Idén először történik meg, hogy a Magyar Rádió a Hét országos
megnyitójának napján – anyák napján – a Rádió Márványtermét bocsátja
azok rendelkezésére, akik a várandósság, a szülés és anyaság méltóságáért fogtunk
össze, a szülés újjászületésénél bábáskodunk. Idén először Magyarország és a tavaly
debütáló Csehország után Franciaország is bekapcsolódik azon országok sorába,
amelyek olyan fontosnak tartják a világba való megérkezésünket, hogy egész hetet
szentelnek ünneplésének. Párizsban, ahogy nálunk is, május 7-én, hétfőn kezdődik
és 13-ig, vasárnapig tart az első Születés Hete. Nálunk Magyarországon ez lesz
az ötödik. Valós igényt elégít tehát ki ez az információkban gazdag és érzelmileg
is megérintő rendezvénysorozat. Kedvező fogadtatásra talált, szükség van rá. A
TAVAM-nak, mint háttérszervezetnek – amit ma már kivétel nélkül minden szervezői
csapatban képvisel egy-egy tag – arra kell csak vigyáznia, hogy a számokban
történő növekedés ne jelentse a tartalom felhígulását, a minőség romlását. Ne
feledjük, szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozatról van szó, ahol
a tájékoztatás nem a fekete-fehér, helyes vagy helytelen válaszok megkeresésére,
ösztökél, hanem annak megtalálására, ami neked jó, arra, ami a te sajátos helyzetedben,
értékrended ismeretében, kultúrád figyelembevételével itt és most előrevisz. A
Születés Hete az univerzális receptkönyv helyett az egyéni, az individuális különbségeket
figyelembe vevő holisztikus szemléletre, a bizonyítékokon alapuló orvoslásra,
az önrendelkezési jog érvényesítésére, az informált döntésre, szekértáborok építése
helyett hidak építésére szavaz. Ezek a TAVAM legfontosabb célkitűzései. Ennek
a szemléletnek a mélyebb elsajátítása és továbbadása a Hét feladata, aminek
megtartására oly sokan készülünk, ennek a gyönyörű áprilisnak minden napján. |