Március van, s erről a hónapról legtöbbünknek a tavasz, az újjászületés, a kikelet, a márciusi ifjak, a természet megújulása, ébredése jut eszébe.

Vajon mit hoz, mit jelent mindez a TAVAM-nak? Mi a megújulást Vízkereszt napjának előestéjén kezdtük, amikor idei első közgyűlésünkre olyan döntéseket, határozatokat hoztunk, amelyek az előttünk álló rövid évet, vagy hosszabb időt is meghatározták a tisztújítással.

Összemelegedett-e, kipróbálódott-e az új csapat, milyen volt az első két hónap, milyen lesz az igazi elindulás? E sorok írásakor még csak sejtéseink lehetnek erről, hiszen a nyomdai átfutás miatt februárban kell írnunk az előttünk álló márciusról, de izgalmas arra gondolnunk, hogy mi születik, mi kel ki a tojásból... A tojás akkor jut eszünkbe, ha a kikelet szóra gondolunk és tudjuk, hogy az angolban East, „kelet” és az Easter; „húsvét” közös tőről ered, ahogy , hogy – ahogy Jankovics Marcell említi „Jelképtár” című könyvében. A tavasz az ókorban sok helyütt, így Babilonban az év kezdetét jelentette – folytatja Jankovics. – Az archaikus passió azt a fordulatot szimbolizálja, amely a nappalok és éjszakák hosszának változásával áll be: a fogva tartott (megölt) napisten kiszabadul rabságából (újjászületik az anyai méhből), s legyőzi fogva tartóját a kozmikus víziszörnyeteg-asszonyt, Tiamatot.

Ha mindehhez azt is hozzátesszük, hogy a március, ami Rómában az ősidőkben szintén az év kezdő hónapja volt, Mars havát jelenti, akkor – Mars isten harcias természetének ismeretében – eggyel több okunk van arra, hogy izgalommal, várakozással nézzünk a kézerhetedik esztendő március havának elébe.

Milyen lesz a januári kezdést követően a tényleges indulásunk? További tisztulást, megújulást, újjászületést, rügyfakadást hoz, vagy harcot, forradalmat? Egyiket, másikat vagy mindezt együtt, s ha igen, melyiket, hogyan? Akiknek lehetősége van rá, azok tehetnek érte, hogy megvalósuljon a „Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok” – Kazinczy válasza. Akik nem, azok pedig drukkolhatnak, szoríthatnak, fohászkodhatnak, hogy áldás hozzon a TAVAM tavasza egy olyan világban, amely a szekértáborok évadját idézi, amelyben a kórházak és kórházi osztályok az összevonásokkal, létszámleépítéssel, létbizonytalansággal szembesülve aligha tudnak azzal a figyelemmel fordulni a részletek felé, mint a békesség és biztonság óráiban. Megteremthető-e a háborítatlanság, ha olyan időket élünk, amelyben néha a tavaszi szél és a vihar előszele sem különböztethető meg pontosan? Tudunk-e a magunk köreivel olyan energiakutakat teremteni, amely nem csak a TAVAM, hanem környezete számára is biztonságot, belső békét sugároz? Hiszem, hogy igen, ha a víz alá merülve képesek vagyunk eltávolodni a zajtól, meghallani a csendet, megteremteni azt, ami nem azt tükrözi, amit a víz felszíne, hanem azt, amiből a TAVAM született, s ami minden élet forrása.