|
Eljött az első év vége. Eljött a visszatekintés a számadás ideje: mi az, amit
a mögöttünk álló évben, az indulás évében sikerült megvalósítanunk a terveinkből?
Mi az, ami elmaradt, s melyek voltak azok az ajándékok, meglepetések, amelyeket
úgy hozott elénk a sors, amelyeket nem terveztünk, nem számítottunk rájuk? Mely
próbálkozások, kísérletek, stratégiák váltották be a hozzájuk fűzött reményeinket,
és melyek voltak azok, amelyek zsákutcának bizonyultak, de ennek felismerésével
is gazdagították a tudásunkat s hasznosabbá tették az eszköztárunkat? Ki az, aki
úgy érzi, hogy köszöni, elég volt, ki az, aki csalódott, mert nem erre számított,
ki az, aki folytatni szeretné úgy, ahogyan eddig tette, és ki az, aki folytatná,
de másképp, és ki az, aki friss erőként csatlakozik - erről is szólnak a következő
lapokon azok, akik a TAVAM csónakján az evezőt forgatták 2006-ban. Reméljük, az
ünnepek hagynak időt az ismerkedésre azokkal, akik a következő oldalakon beszámolnak
a tapasztalataikról, a munkájukról, a terveikről, és az ismerkedés eredményeképpen
azon is el tudunk tűnődni, hogy kik azok, akiket szívesen látnának a következő
években az evezőpadon, sőt azt is reméljük, hogy sokan, a legtöbben eljönnek,
eljöttök január 5-én az Aranytízbe, ahol ezen vízkereszt előtti napon a közgyűlést,
s ezen belül a TAVAM önkormányzati választását tartjuk.
Sokmindent ki kellett hagynunk ebből a decemberi számból, amit szerettünk
volna közreadni a megszokott rovatokon belül, azért, hogy kellő teret biztosítsunk
a beszámolóknak és új bemutatkozásoknak. Még így is csak felét tudjuk megjelentetni
a beküldött írásoknak. A teljes szöveget – a nyomtatott változat terjedelmi
korlátai miatt – csak hírlevelünk online változatának olvasói láthatják.
Kérjük, aki teheti, nézze meg azt is.
És még egyet mielőtt belefognánk. Ebben a számunkban rejtőzik – mintegy
kagylóhéjban – egy levél, ami igazi gyöngyszem. Szinte tapintható benne
a megélt és átdolgozott szenvedésnek a lenyomata, amely az igazgyöngy születéséhez
szükséges. Az elfogadás bölcsessége. A sorok között átsugárzó szeretet ereje.
Ennek a levélnek itt, a címoldalon lenne a helye. Ha csak egyetlen írást olvasol
el a hírlevélből, az Tündének
Gyöngyihez írt levele legyen. Legyen ez a TAVAM karácsonyi üzenete mindannyiunk
számára.
|