|
Megérintődve
„Körözés” a körök körül
Tudod Gyuri, ahogyan szerkesztgettem az isaszegi női kör második találkozójáról
szóló visszajelzéseket, először azon töprengtem, hogy le kell rövidíteni, nem
bírja el a hírlevél ezt a terjedelmet. De aztán meg tudod mit gondoltam? Hogy
ez a legfontosabb, mert nincs is ennél megérintőbb és tettekre sarkallóbb, mint
ezek a levelek! És nincs ennél egyszerűbb, könnyebb módja nagy erejű változások
elindításának! Nézd csak meg, létrejött egy női kör, azaz összejöttek az asszonyok
és meséltek, hallgatták egymást, teáztak s közben micsoda nagy dolgok történtek!
Egyikőjük így foglalta össze: A körben beszélgetünk, hallgatom valaki történetét,
érzéseit, gondolatait és érteni szeretném őt. Majd olyat mond valaki, amivel magamat
értem meg. Ezeket a nagy érzelmi mélységeket felmutató beszámolókat olvasva az
országban újabb és újabb hírlevelező nyerhet bátorságot arra, hogy ő is megalakítsa
a maga körét a maga lakóhelyén. Ezzel a kis lépéssel elindulhat egy változás,
elsősorban a résztvevő nők lelkében és életében, ami azonban nem áll itt meg,
mozgást indít el, mint a vízbe dobott kő, ami továbbgyűrűzve időben és térben,
máskor és máshol is kifejti a hatását. Ha valaminek, akkor ezeknek az üzeneteknek
el kell eljutnia azokhoz, akik eljutottak a hírlevélig.
Egy
kör, ahol egymásra figyelünk, ahol akarunk valamit és együtt, egymással elindulhatunk
az úton a célunk felé. Nagyon megörültem az ötletnek, hogy találkozzunk, beszélgessünk,
hogy csak magunk legyünk. Zsuzska, aki indította és szervezte az eddigi két
alkalmat, csupa kedvességgel, meglepetésekkel várt minket, jólesett.
És amit én vittem magammal? A sebeimet, a feldolgozatlan emlékeimet, a társaság
keresésének a vágyát. Az első találkozás után napokig, hetekig „emésztettem”
az élményeket. Furcsa volt – még ha ismertem is egyikőjüket, másikójukat
– , hogy a legintimebb élményeinket, érzéseinket osztottuk meg egymással.
Bár én is megnyíltam, mégsem oldódtam föl teljesen. Úgy gondolom azért, mert
nem szeretek nő lenni. Mindig oda lyukadok ki, hogy inkább férfi lennék. A beszélgetések
hatására megerősödött bennem az az érzés, hogy igenis irányt kell váltanom.
Nem azon az úton fogok megnyugvást találni, amin eddig mentem, hogy inkább férfi...
Talán a többiek „elvihetnek” ebből az irányból. A női, nőies dolgok
elfogadása, megszeretése nekem nagy falat lesz.
A körben beszélgetünk, hallgatom valaki történetét, érzéseit, gondolatait és
érteni szeretném őt. Majd olyat mond valaki, amivel magamat értem meg. Megrázó
volt, ahogy visszagondoltam a beszélgetésekre. Amit magamon tapasztaltam, azt
most láttam másokon is. Milyen hihetetlenül érzékeny lesz a nő lelke, mikor
kisbabát vár és még inkább, mikor megszületik a kisbaba. Mennyi figyelmet igényelne.
Sokan fájdalommal gondolunk vissza szüléseinkre, pedig, ahogy megjárjuk az érzelmek
mélységét, úgy megélhetnénk a csodát (mint ahogy persze vannak, akik meg is
élik).
A szülés utáni otthonlét, az új helyre való költözés, az emberek hiánya nagyon
nehéz volt. Már látom, hogy amiről azt hittem „helyrehoz”, –
az újbóli munkába állás, ahol majd újra megkapom az emberek utáni vágyam kielégítését
– , kevés.
Itt, egy ilyen céllal összejövő társaság érzelmi feltöltődést ad, itt a „kibeszélem
magam” gyógyító ereje érvényesül.
Még csak most csöppentünk bele, és még csak most kezd „érni a dolog”.
Igen most kezdődött el!
Ildikó
Eljött az augusztusi holdtölte, és a második Körünk napja. Már reggeltől az
estére készülődtem, és kíváncsian vártam, kik lesznek ott. Mivel a családom
sütire vágyott, úgy gondoltam, ma nem bolti rágcsát viszek a Körbe, hanem finom
szilvás süteményt, amihez a szilvát előző nap szedtük a kertben. Mire eljött
az indulás ideje, összepakoltam a motyókám, sütikét, TAVAM – os cuccokat, zsepit,
satöbbit a kosárkámba, majd mint Piroska, elindultam az Erdőbe, mármint az Erdő
utcába, csak nem a nagyihoz, hanem Zsuzsiékhoz.
Gyorsan összejött a csapat nagy része. Kicsit kevesebben voltunk, mint előző
alkalommal, de ez inkább annak volt köszönhető, hogy a „még nem anya”
társaink kissé megijedtek az előző kör történeteitől, pedig még a legrosszabbakat
nem is hallották... :-(
Hát igen, a Kör célja elsősorban a gyógyító beszélgetés, kibeszélés volt, ami
azt jelentette, hogy társaink azokat a szüléstörténeteiket mesélték el, amelyek
még a mai napig is mély hatással vannak életükre, és ezek többnyire igen – igen
rossz emlékű történetek. Olyan embernek, aki nem szült és nem tapasztalta meg,
mit is jelent, hogy többnyire rengeteg fájdalmat kell megélni, gyakran nemcsak
fizikai, hanem érzelmi szinten is, annak, aki nem tudja, hogy mennyire ki van
a szülő nő szolgáltatva az őt körülvevő embereknek, és sok esetben azok mennyire
közönyösen, érzéketlenül, esetleg tapintatlanul bánnak a szülő anyával, szóval,
olyan nőnek, aki még nem szült egyszer sem, félelmetes és elriasztó hallgatni
ezeket a történeteket. (Annak idején nekem is az volt...)
Minekünk viszont, akik már átéltük így – úgy, jól – rosszul a szülés
élményét, már nem volt mitől megrettennünk, mert már ismertük a történet „végét”
is. Azt a szinte földöntúli érzést, amikor először fogjuk a kezünkbe azt, akit
eddig csak mocorgásáról ismertünk. Hogy abban a pillanatban minden fájdalomnak
vége szakad, még ha csak rövid időre is, és ott marad az öröm, hogy megérkezett
egy új emberke a földre, akinél nincs szebb és jobb a világon (legfeljebb a
tesókái :-)
De térjünk vissza a Körre. Miután „felépítettük” a Kört –
ez alkalommal Zsuzskáék nappalijában, párnákból, polifoam-okból, a szokásos
gyertyával és teásbögrékkel, amelyekbe a teának valóról immár hivatalos füvesasszonyunk
gondoskodott – Zsuzska feltette a kérdést, hogy kiben mi maradt meg az
előző összejövetelből, ki, milyen gondolatokkal jött a Körbe aznap. A válaszokra
nagyon kíváncsi voltam, főképp azért, hogy működik-e a gyógyító beszélgetés,
kibeszélés?
A válaszok alapján úgy éreztem, igen! Azok a társaink, akiknek a történetei
az előző alkalommal nagy lelki fájdalmakról, sérülésekről tanúskodtak, na nem
mondanám, hogy hipp-hopp megszabadultak a bajaiktól, de úgy tűnt, kissé fellazultak
a fájdalom lerakódott rétegei, és így, ha nem is gyorsan, de idővel biztosan
megszabadulnak ezektől a terhektől.
Miután elmondtuk a gondolatainkat az előző Körről, megindult a beszélgetés,
mindenféléről, a családról, gyerekekről, pl. azokról a „büdös kölykökről”
akikké azok az angyali újszülöttek válnak: akik miatt, néha szinte elkárhozunk,
mert úgy kihoznak a sodrunkból, hogy szinte azt is elfelejtjük, hogy a saját
húsunk és vérünk az illető ebadta. Szóba kerültek újfent a kórházak, szülészetek,
amelyek egyszer jó, másszor irtózatos helyek.
Beszéltünk arról, hogy tán nevet kéne adni a mi kis csoportosulásunknak. A
javaslatok: Anyakör, Anyaklub, Holdünnep (merthogy elhatároztuk, hogy mindig
holdtöltekor tartjuk az összejövetelt). Majd az idő eldönti, melyik marad meg,
nekem mindegyik tetszik. :
Beszélgettünk a gyógyfüvekről és a gyógyító táncról, arról, hogy a kézműves
hobbik milyen jó hatással vannak a lélekre, hogy „szabad-e”
a kitoláskor sikoltani (persze hogy szabad, csak ne hallgassuk vissza videón!
:-)
Szóba került a szervezés alatt álló jövő évi Születés Hete, hogy nálunk, Isaszegen,
milyen rendezvény, előadás volna jó, hogy a lányainkat meg kéne végre ismertetni
a nőiség csodáival, mert hogy ez nem annyira természetes ma már. Főképp, hogy
nagyon sok családban ez szóba sem kerül, ezért vagy azért. :-(
Miután ennyi minden felmerült, valahogy előbukkant egy eddig nem hallott szüléstörténet,
ami megrázó volta, valamint a társunk és családja életére máig súlyos hatása
miatt kissé elcsendesített minket. Számomra mégis az volt a legmegrázóbb, hogy
asszonytársam saját magát okolta azért, ami vele és gyermekével a szüléskor
történt...
Ezután a döbbenet után következett egy másik történet, ami, mondhatnánk, „tromfolta”
az előzőt, de a történet mesélőjének a célja, „csak” annyi volt,
hogy a megelőző történet mesélőjét ráébressze, ő nem hibás semmiben, ott és
akkor nem tehetett többet, mint amennyit tett.
Miután kissé elültek a történetek keltette érzelmi hullámok és viták, szóba
kerültek a következő Körrel kapcsolatos tervek, kinél lesz és miről fog szólni,
mit fogunk csinálni?
Majd előkerült egy gyönyörű mese a fókaasszonyról, akit egy férfi megpróbált
emberré változtatni, de aki sohasem tudta elfelejteni, hogy ki is ő valójában.
Aki, miután majdnem belepusztult abba, hogy azzá akarták változtatni, ami nem
tudott lenni, visszaváltozott azzá, aki valójában volt: szépséges fókaasszonnyá.
A történet gyönyörű és elgondolkodtató volt...
Lehet hogy sok mindent kifelejtettem, mert valóban sok dologról szó esett,
lehet, hogy az események sorrendjét itt-ott az emlékezetem felcseréli,
de a lényeg, a legfontosabb ebben az estében és az előző Kör estéjében is, az
„asszonyok egymás közt” érzése volt, amit érezni kell, mert el nem
mondható!
Remélem sokan élik, élték át és még többen fogják átélni ezt az érzést!
Gné Tünde
Kedves TAVAM,
nem is tudom, hogyan nevezzelek, magasztaljalak, hogy létrejöttél és hogy vagy.
Nagyon tetszik, hogy az újság, amit létrehoztatok, mennyire színes és sokoldalú.
Nekem kitüntetés, hogy a gyökereidhez tartozom egy picikét is, és jóleső érzéssel
tölt el, hogy a hírlevelet minden hónap elején a kezemben tarthatom és lapozhatom,
amit nagy lelkesedéssel teszek.
Büszkén olvastam annak a körnek a létrejöttét és alakulását is, amelyhez én
is csatlakoztam, és amelyhez olyan szívesen tartozom. Jó ott lenni, találkozni,
beszélgetni, hallgatni egymást, és rájönni arra, hogy tulajdonképpen annyira
egyek vagyunk, csak más arccal, más fejjel, más külsővel, de ugyanazokkal a
vágyakkal, reményekkel beszélünk a dolgainkról és tudjuk, hogy a szavak megértésre
találnak.
Nekem Holdanya Klub elnevezés tetszik, mert az, az érzésem, hogy ennél jobb
időt, mint a telihold, nem is találhattunk volna.
Erka
Úgy mész el a „körbe”, hogy kíváncsi vagy miről beszélgetnek, majd
meghallgatod. Az élményeink által gazdagodunk és gazdagítunk. Úgy érzed, hogy
nem viszel haza semmit, pedig mikor a körnek vége, gazdagodtál mások „történései”,
tapasztalatai által.
Lehet, hogy meg sem szólalsz, mégis más „dimenzióban” látod az életed,
a veled történt hasonló (és mégsem hasonló) élményeidet. Bármilyen téma merül
fel, biztosan megérint minket, Téged. Érezzük, hogy hasonlóak vagyunk, pedig
teljesen mások.
Belelátva a másikba megerősítést, támogatást tudunk adni és kapni. Egyfajta
tapasztalat-megosztás, ami működik, működhet. S ezáltal feltöltődünk a következő
időszakokra.
H. Kriszti
Drága Zsuzska!
Az anyaklubbal kapcsolatban elmondhatom, hogy nagyon örülök, hogy hallgattam
a szívemre és elmentem először. Amikor a margitszigeti kiránduláson említetted
a buszban, egyből azt éreztem, hogy személyesen nekem szól az invitálásod. A
témáról is azt gondoltam, érdekelne, hogy mások hogy élik meg az anyaságot és
az anyává válást. Amit kaptam, az minden tekintetben felemelő volt. Jó volt
kedves anyukákkal találkozni, ismerkedni. Jó volt, hogy figyelnek rám, hogy
elmondhattam az érzéseimet, a fájdalmaimat, az örömömet. Ugyanakkor jó volt
másokat is meghallgatni. Boldog vagyok, hogy havonta találkozhatok olyan anyukákkal,
akiktől van mit tanulnom. Lassan kezdem magam otthon érezni Isaszegen, és ezt
részben az anyaklubnak is köszönhetem.
Greksa Betty
Hogy milyen ez az anyakör, az én szememmel nézve, egy Anya szemével?
Néha, mint a Holt Költők Társasága című filmben: sejtelmesen izgalmas. Néha
barátságos. Néha mulatságos, azután szomorú, majd felszabadító, hirtelen a mélybe
húzó, megindító, és elgondolkodtató.
Mikor először elmentem ebbe a körbe, tele voltam izgalommal, hogy kikkel találkozom
majd, kiknek mesélem el legbenső titkaimat, vajon viszonozzák – e, vagy megértik – e
az érzéseimet az Emberek, más Asszonyok, más Anyák? Nagyon büszkén éreztem magam,
hogy sikerült elmondanom és átéreznem ismét mindezt, ami a szülésnél történt,
bár én legszívesebben elfelejteném, de mások érzésein, történetein keresztül
már máshogyan látom a saját fájdalmaimat.
A következő alkalommal már mások is megnyíltak, és sokkal otthonosabb volt
a légkör.
Nagyon megérintett a parasztház illata, a gyertyák fénye, a könnyek, a mosolyok,
a gyógyfüvek íze, a sütemény illata, az asszonyok éneke, a mese meghittsége,
a telihold ereje, az érzések szabadsága, a múlt, a jelen, a jövő és e kör összefonódása.
Izgalmasnak tartom, hogy olyan dolgot csinálok, amit még soha, amit egy pár
éve kinevettem volna. Fel kellett nőnünk – a „porcelánhoz is meg
kell érni”, ahogyan szól a mondás. Kicsit néha kényelmetlen is volt az
az érzés, hogy felenged a lelkem erre a pár órára, de nem érzek lelkiismeret
– furdalást emiatt. Elgondolkoztat az, hogy milyen komolyan át tudom érezni
mások fájdalmát, és milyen nagyságúvá válik ettől az enyém. Azt hiszem, ez a
kör segít nekem abban, hogy a mindennapokat sokkal boldogabban tudjam megélni.
Gné J. Anikó |